A mi másik csapatunk az ő másik csapatukkal játszott, ahol pedig nekünk volt egy rehab játékosunk, mégpedig Matt Clement személyében egy kezdő dobó. Azt mondták, hogy jól dobott de a sebessége még nem volt ott.
A szobában rendelkezünk XBOX-szal és van rajta néhány nintendo játék még az őskorból. És a minap az állításuk szerint valaha létező legjobb baseball játékkal is játszottak tegnap.
Azt hiszem a grafikája a játéknak említésre méltó:) A képen épp a Yankees játszik a California Angels ellen ha nem lenne egyértelmű :)
Örülök, hogy a Cardinals ilyen komoly gondolkodóba ejtett néhány embert. De én azt hiszem, hogy nem Racinger bíborosról lett elnevezve a csapat :)
Hát akkor most jön a "Réka ne figyelj" rész:) De ez még ha nem is figyelne a Réka nagyon rövid lenne. Habár tudom, hogy úgyis csalna és elolvasná. De mégha feltételezném, hogy nem is olvassa el akkor se tudok sok mindenről mesélni. Van néhány játékos aki elmegy bulizni és csajoznak, de általában a többségre ez nem jellemző. Meccseken egyáltalán nincsenek szurkoló lányok és a lakás-pálya útvonalon sem szokott sok lány várni ránk.
A tegnapi játékomról még annyit írnék, hogy ma sokan megdícsértek, hogy tegnap jól játszottam. És akkor még egy képet tennék ide a végére amit majd az unokáknak mutogathatok :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gazsi 2008.04.25. 07:49:26
Remek Dini! Várunk haza, kéne egy catcher. Imi megint kripli, nekem meg azt hiszm eltört az egyik lábujjam, meg különben is rajtam van a thing.
makoG 2008.04.25. 10:21:21
robiroboter · http://impanim.tumblr.com/ 2008.04.25. 12:02:00
szenyo · http://www.szenyo.hu 2008.04.25. 13:53:01
Látod, MakóG, nekünk se a MLB2k7-tel kellett volna küzdenünk az xbox-on, hanem be a c64 emu alá ezt....
csubi 2008.04.25. 20:36:15
Írod, h nem nagyon vannak nők, erre bevágsz egy képet egy termetes csávóval...nana!