Tehát a napirend 6:30-as indulás. 8-kor dobók-receptorok bemelegítenek és a változó számú bullpenek megtörténnek. A holnapi nap lesz az eddigi legtöbb bullpen session, számszerint 22. 7 catcher van, és ugye 20/30 dobás. Ezzel kezdődik a nap. Aztán 9-kor eligazítás, eztán bemelegítés. 10-kor elkezdődik egy 3 helyszínes rotáció. Az egyik helyszín a batting cage, ahol értelem szerint ütés gyakorlás történik. A második helyszínen az épp aznapi elméleti oktatás pályán való elsajátítása történik, ez eddig cut-off, futó 1-3, bunt védekezés volt. A harmadik helyszínen pedig az adott pozició csínját bínját gyakoroljuk. 11-kor már bent hűsölünk a légkondicionált klubházban, ahol a nem túl nyugodt ebédünket elköltjük. 12-kor pedig egy meccs kezdődik eddig mindig a piros és fehér csapat között. Ezekben vannak a "tapasztaltabb" játékosok meglátásom szerint. Eddig rendkívül erős kezdődobóval rendelkezett a piros csapat, aminek én is tagja vagyok. Az első napon Joel Pineiro, a második nap Matt Clement, ma pedig Mark Mulder volt a kezdőnk. Pineiro azt hiszem jövő héten már a Major League csapat closere lesz. Pineiro köszönete jeléül vagy 40 doboz pizzát vett nekünk a meccs után.
A meccsek hosszát az épp aznapra jutó dobók dobás száma állapítja meg nem a szabálykönyv. Tegnap 12inninges meccset játszottunk, ami 7-7es döntetlennel zárult, ma pedig egy 7 inninges meccset játszottunk. Az edzők a mai teljesítménnyel elégedetlenek voltak ezért a meccs után minden pozició játékosnak base futás volt a büntetése.
Az az érdekes az itteni erősítéssel, hogy eddig még egyetlen egy darab kört se kellett futnom. És ez nem azért van mert lógtam:) A dobókon kívül nem fut senki hosszú távot és még ők se futnak köröket a pályán. Nekünk is csak tán minden 3. nap van egy kevés sprint amiket majd később leírok.
Azt hiszem rájöttem saját tapasztalatból, hogy mi lehet a legnehezebb a profi játékosoknak. A magány az csak egy része a dolognak. De azt hiszem a legnehezebb az lehet, hogy minden nap ugyanazt kell hoznia. Amit egyiknap simán meg tudok csinálni, azt lehet, hogy a következő nap nem tudom. És egyszerűen nem tudom kitalálni, hogy ha tegnap ment ma miért nem megy de majd holnap megint menni fog. És a mindennapos edzéssel az az elvárás, hogy mindennap ugyanazt a szintet hozza az ember. A mai meccsre, azt mondta az edző, hogy nem professzionális hozzáállást tanusítottunk, hanem amatőr szinten teljesítettünk. Én most kíhúzom magam a felelősség alól, mert az utolsó két meccsen a bullpenben töltöttem az időt és a dobókat melegítettem.
Mint ígértem itt vannak a lapocka és a rotátor köpeny erősítésére való gyakorlatok. Így találtam a legegyszerűbbnek, hogy csak lefotózom a konditeremben levő képeket és, ha valami kérdés van akkor válaszolok rájuk.
Ezek a rotátor köpeny gyakorlatai:
Ezek pedig a lapocka erősítésére vannak:
Ezek lennének hát a gyakorlatok, remélem a képeken lehet látni. Azt hiszem letöltve talán ki lehet őket nagyítani és akkor biztosan jobban látszik, hogy mi a feladat.
A minap egyébként részt vettem a 3-as base-ek reggeli edzésén mivel csak 4dobónak kellett guggolni és így nem kellett volna semmit csinálnom és engedélyezték. Igazából semmilyen komolyabb gyakorlatot nem végeztünk. 4-en voltunk. Előszőr laza rowling szembe, aztán backhand, majd a kesztyűs oldalra is. A labdákat nagyon gyengén ütötték és csak a mozgásra kellett figyelni. A végén még csináltunk 10-15 labdát úgy is, hogy egyesre kellett dobni. Itt gyakoroltunk olyat is, gurított labdával amikor csak éppen, hogy elérjük a labdát és, hogy körbe forogva, vagy egyenesen tovább menve jobb-e eldobni a labdát. Szóval egy kemény ütést sem kaptunk.
Mára ennyi lenne, most elmegyek elköltöm a vacsorámat.
Sok sikert mindenkinek a holnapi/mai meccseken!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Padre 2008.04.06. 06:53:54
információkat továbbítol öregem.
Az iprai kémkedés remek jövedelem forrás lehet, hogy tovább maradhass odakünn. Állítólag a vegyipar igen magas fizetéseket dob ki a kémeinek.
Vagy ott van a F1.
Csak így tovább Cica ügynök.
KTK434 2008.04.06. 16:44:50
Niko 2008.04.07. 09:23:39
Nagyon szép, hogy lefotóztad a dolgokat, csak innen nem annyira látszik, hogy mi van rápingálva a kép mellé. Tehát küld már el urambátyám az e-mail címemre a dolgot.
gyorgy.nikolits@popgroup.hu
Aztán meg rátokfér egy kiadós lecseszés:)
N
marci 2008.04.07. 12:53:44
Ezekutan USA vakterkepre rajzold be a kovetkezo allamokat es fovarosukat: Idaho, Wisconsin, Missouri, New Mexico, Virginia; valamint sorolj fel 5 kanadai allamot!
k4 2008.04.07. 18:20:14